ORBÁN BALÁZS
Ha valakinek életére, vagy családtörténetére ráillik a regényes jelző, úgy az Orbán Balázséra ez még hatványozottabban érvényes. Vajon mivel magyarázható mégis, hogy regényiróink mind a mai napig adósak a legkalandosabb életű székely férfiú életrajzával, holott egyedül Körösi Csoma Sándor életútja mérhető az övével. Megtorpanás a feladat nagysága előtt vagy megmagyarázhatatlan feledékenység a székely kuruc báróval szemben? Ez utóbbinak ellentmond, hogy monumentális műve "A Székelyföld leirása" megjelenésétől fogva a helytörténetirás és a megyemonográfiák kiapadhatatlan forrása.
Akárhogy is van, gondolhatunk a páratlan életmű már közhasznú részére, vagy a még rejtozködő értékeire és kincseire, meg kell állapitanunk, hogy Orbán Balázs nemzetének, a székely-magyarságnak minden izében korszakalkotó képviselője. Csodálatos megragadó erővel nyilatkozik meg benne a székelység természetes értelmessége, rendkivüli tudásszomja. Egyenesen példaadó benne a székely életrevalóság, amely mint igazi áldozatkészség jelen volt egész életében.
Tömören fogalmazva: Orbán Balázs a szülőföld szerelmese volt.
A nyolcszázas évek nemzeti romantikája szinte megkövetelte, hogy hőseinek származása is regényes legyen. Igy Orbán Balázs személyiségét is a korszellem elragadtatott nemzetszemlélete és a hihetetlen fordulatokban gazdag családtörténeti események határozzák meg.
A családtörténet fantasztikus folyama azzal indul, hogy Mohamed török szultán, a nyolcszázas évek kezdetén tizenkét bányamérnököt szerződtetett Selmecbányáról, a török kincstári bányák üzembe helyezése végett. Az önként jelentkezett ifjú szakemberek közül egy Knechtel János nevű vált be, aki késobb a törökországi kincstári bányák főfelügyelője lett.
Társaival együtt ő tárta fel a törökországi bányák tekintélyes részét.
A nagyreményű ifjú Konstantinápolyban feleségül vette egy Foresti nevű dúsgazdag nemes görög család egyetlen leányát, Foresti Eugeniet. Ebből a családból született Knechtel Eugenia.
A szerződés lejárta után, bármilyen jól is volt dolguk, Knechtel mérnök úrban felébredt a hazatérés vágya.
Megkisérelte feleségét rávenni, hogy adják el vagyonukat és költözzenek Magyarországra, de az asszony hallani sem akart erről. Itt jött a meglepő fordulat: az apa a kislányával titokban hajóra szállt és szerencsésen haza is érkezett. Kassán nevelőintézetbe adta gyermekét, ő maga Fiuméből visszaindult Konstantinápolyba, hogy feleségét is magával hozza.
Isten azonban másként döntött: a hajó elsüllyedt, Knechtel János a tengerben lelte halálát.
Az asszony eközben a követség útján nyomoz férje után. Igy telik el háromév. Mivel az apa három évre fizette ki lánya neveltetési költségeit, a gyermeknek távoznia kellett a kassai intézetből.
Amilyen regényes a történet eddig, éppen olyan regényes a folytatásában is!
Megjelenik az "őrangyal", báró lengyelfalvi Orbán Pál őrnagy hitvese, gróf Dessewffy Klára személyében, kinek három lánya ugyanabban a kassai intézetben nevelkedik. A grófnő értesülve az árván maradt kislány sorsáról, megszánta, magához vette és lányaival együtt neveltette tovább.
A feltunő szépségű magyar-görög lányka Székelyhonban viruló hajadonná fejlődik, mikor újabb regényes fordulat következik életében, amelynek leirása ihletett iró tollára kivánkozik. A napoleoni háborúból sebesülten hazatér az Orbán család délceg huszárkapitánya, János.
Szerelem, házasság, öt gyermek. Ezek közül a második a mi hősünk, Orbán Balázs, aki 1829. február 3.-án születik az Udvarhely megyei Lengyelfalván.
A Konstantinápolyban élő édesanya, most már többszörös nagymama, évtizedek múlva hirt hall lányáról és viszontagságos utazás után megérkezik az ősi lengyelfalvi Orbán kúriába.
Tökéletes a boldogság, éveken át zavartalan örömben éltek együtt áldott családi körben, anya és leánya.
Egyszer azonban ez is véget ért: most a görög asszonyban ébredt fel a legyűrhetetlen honvágy. Rábeszéli leányát, hogy családostól költözzék vissza Konstantinápolyba, ahol a Boszporusz ázsiai partján palotát épitett számukra.
Az anya előre utazik, az Orbán család 1846 tavaszán indul utána, Lengyelfalváról Konstantinápolyba.
A sors azonban másodszor is közbeszólt. Galacon értesültek egy hajóskapitánytól, hogy a gyermekeit repesve váró édesanya megérkezése után nemsokára beteg lett és hirtelen meghalt, 1846. május 1-én. A hir hallatára a szülok vissza akartak térni, de végül engedtek gyermekeik kivánságának és tovább utaztak. A konstantinápolyi eseményeket maga Orbán Balázs igy irta le: "Megérkezvén Konstantinápolyba, a Galacon hallott hirt igazolva találtuk. Nagyanyánk meg volt halva, házait a török papok tartották hatalmas körmeik között. De kit a haldokló anya végrendelete végrehajtójául s egyetlen leánya pártolásául, védőjéül nevezett ki (egy álnok görög), ellopván a fellelhetőket, ékszereket s pénzt, a török papokkal egyesült ellenünk, hogy a számadástól menekülhessen. Ezen hatalmas coalitioval elkezdtünk perelni. Ügyvédünk, kit felvettünk, hogy ellenük védjen, megveszttetvén, vélek egyesült. S igy azon per, mely a jogosság szempontjából tekintve (mivel anyám a boldogultnak egyetlen leánya volt) igen rövid ideig tarthatónak tetszett, elhúzódott s halasztódott. Ezen országban - hol semmi törvény nincs, hol a birák magukat nyiltan megvesztegetni engedik, hol annak van jogos keresete, ki jobban tud fizetni - perelni igen bajos feladat. Mi naponta jártuk a törvényszékeket, mindenütt zörgettük az igazság ajtait, melyek nekünk fel nem nyittatak".
A család pert indit, amely tizenkét évig tartott és a sok kiadás ellenére is az örökségnek csak egy részét kapták vissza. Az örökösödési per a szülőket Konstantinápolyhoz kötötte, de a 17-18 éves Orbán Balázs megragadja az alkalmat, hogy megvalósitsa gyermekkori ábrándjait és bejárja az ókori klasszikus világot. Látta Konstantinápoly márványpalotáit, Jeruzsálem kegyhelyeit, Alexandria könyvtárát és a gizehi piramisokat. Kószál a görög szigetvilágban. Visszafojtott érzelmekkel járja Marathon mezejét, a Thermopülai szorost és ismételten az Akropoliszt. Az itt készült feljegyzésekből irta később hatkötetes "Utazás keleten" cimű munkáját.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc hirére nagy becsvággyal készül haza: "Oh hazám! Szabadságodért örömest áldozom fel életemet, s neked szentelem magamat utolsó leheletemig", irja naplójában. Szabadcsapatot szervez, az útlevél késik, igy százötven emberével csak Vidinig jut el. Ott értesül a világosi fegyverletételről.
Visszatér Törökországba, támogatja a magyar emigrációt. Kossuthot Kihutaiában keresi fel. Az angol konzul segitségével ártalmatlanná teszi az emigráns politikus megmérgezésére felbújtatott bérgyilkosokat.
Az osztrák külügyi hatóságok mint katonakötelest, kikérik Törökországtól, mire Orbán Balázs Londonba hajózik. Ott olasz, francia forradalmárokkal köt ismeretséget, a British Múzeumban dolgozik és elsajátitja a tudományos kutatás módszerét. Két évet töltött Londonban, rendezi, kiegésziti keleti útján feljegyzett adatait. Rengeteget tanult, bámulatos történelmi műveltségre tett szert.
Angliából Jersey, majd Guernessey szigetére költözik, ahol négy évet tölt Victor Hugo társaságában, kinek az a véleménye róla, hogy kétszáz Orbán Balázs meg tudná buktatni a császárságot. De Orbán Balázs csak egy van, és ő négy évi távollét után ismét visszatér szüleihez Konstantinápolyba. Újabb öt évnek kellett eltelnie ameddig otthon, a hőn szeretett hazában, Erdélyben, lassan és nehezen enyhült annyira a légkör, hogy az Orbán család végre hazaindulhat.
A székely Odüsszeusz 1859 novemberében Predealon lépi át a határt, s amint "Utazás Keleten" cimű munkájában irja: "a haza szent földjére borulva áhitatos muzulmánként csókoltam meg azt" .
Az időpont még mindig nem alkalmas arra, hogy Orbán Balázs a közélet szinterére lépjen. Most harminc éves. Meg kell találnia helyét szűkebb hazájában, ahonnan szinte mint gyermek szakadt el.
Vár rá "a zöld fák bársonyába foglalt kis falu"- Lengyelfalva. Rendbe kell szedni a gazdaságot: nem nagy az egész. Osztozni kell a testvérekkel. Házasodni kéne, de ő megmarad legényembernek.
Amig a vele egyivásuak " a haza sorsának siratásában" találják meg az ürügyet a semmittevésre, Orbán Balázs nekifog "Utazás keleten" cimu munkájának megirásához, amit ki is ad hat kis kötetben.
Ugyanebben az évben Udvarhelyszék főjegyzőjévé választja. Tehát a hazai közvélemény máris felfigyelt rá.
Hogy képzelete se nyugodjék, s a hazai olvasót is megismertesse kelet tündérvilágával, leforditja Szaif Züliázán szultán regéjét, amely "Kelet tündérvilága" cimen jelenik meg, 1864-ben.
A két mű az erőgyűjtés, valamint a szerkesztés meg a stilizálás próbája volt nagy művéhez, "A Székelyföld leirásá"-hoz. Az elkövetkező hat év alatt bejárja a székelylakta tájak minden zege-zugát, mintegy ötszáz települést. De hogyan járja be?
A vonaton harmadosztályú kocsin utazik hogy a népet jobban megismerje, aztán rendszerint felfogadott egy szekeret, s kiviteti magát valamelyik központi fekvésű településre. Onnan lóháton, vagy gyalogszerrel folytatja útját. Tarisznyájába jegyzőkönyvén kívül csak egy kis hideg étket tesz: barna kenyeret, szalonnát, kofapecsnyét, retket, hagymát, meg egy ivópoharat, a lépten nyomon kinálkozó ásványvizek kedvéért.
Útközben megszólit minden gazdát, napszámost, menyecskét. Lejegyzi a határrészek , dűlök és csapások neveit. Ellesi a népi szokásokat, hosszasan leirja a falusi lakodalom menetét.
Gyenge lovas, de kitunő gyalogló, könnyen mássza meg a dombtetőt és a hegyet. Ott feltérképezi az akkor még létező várromokat, vázlatokat készit a vidékről.
Gyakran visz magával fényképezőgépet, munkájának képanyaga is többnyire saját felvételei alapján készül.
Itt jegyezzük meg, hogy a "Székelyföld leirásá"-hoz készitett közel kétszáz Orbán Balázs - fénykép elfelejtetten porosodott csaknem száz évig egy iskolai, majd egy megyei könyvtár "ömlesztett" állományában, mignem csodával határos módon került szakemberek kezébe, majd gondozásába.
Orbán Balázs korszakalkotó művének teljes cime: "A Székelyföld leirása történelmi, régészeti, természetrajzi s népisme(ret)i szempontból." A cím részletezése is azt mutatja, hogy a szerző elsosorban történész. Már az "Utazás Keleten" előszavában leszögezte : Bármily fölséges valamely táj, vidék, ország : belső értékét az emberi nemnek ottan lefolyt viszontagságai kölcsönzik, s igy a történelmet az utazási leirások érdekére múlhatatlan kelléknek tekintém"… Nem véletlen, hogy a legtöbb támadás éppen történelemszemlélete miatt érte. Ő ugyanis a székelyeket a krónikák, a hagyomány, a várromok és az énlaki róvásirás alapján hun származéknak tartja, akik Attila birodalmának széthullása után keletre visszavonulva mai lakóhelyükön állapodtak meg, s népi egyéniségüket a magyarok bejöveteléig fenntartották. A székelység ködbevesző eredetéről nemcsak történelmet irt, hanem mitoszt is teremtett.
Orbán Balázs művének történelmi értéke természetesen nemcsak ebben a népregébe illő történetszemléletben van, hanem a gyönyörű, szerteágazó anyag összegyűjtésében, amellyel művelődéstörténetünket gazdagitotta. Több mint száz templomot, harangot, több száz szárnyas oltárt, mennyezetfestményt, kelyhet, poharat és himzést mutatott be, és ezek jelentős részét ő fedezte fel. Időközben sok elpusztult és csak a "Székelyföld leirásá"- ban maradt nyoma.
Semmi nem kerüli el a figyelmét! Meglepő, hogy a maga korában fő gondja a székely ipar és foként a bányászat. Tudja, hogy egy nép felemelkedése és helyben maradása ettől függ. Az iparositás hangsúlyozásáról a népesedés kérdésére tér át és olyan időszerű, mintha ma irná: "Ideje azért a székely kivándorlás megakadályozására gondolni, mit leginkább a gyáripar felvirágoztatása által lehet elérni, melyre kiválóan hivatottsággal bir (például) Csiknak tevékeny népessége".
Rokonszenve a dolgozó népé. A vasércet a hátán cipelő bányász láttán igy kiált fel: "Oh gépészet, jöjjön el a te országod!"
Amikor a "Székelyföld leirásá"-nak rengeteg anyagával és adatával elkészült, hat év alatt befejezte a terepi munkát, felköltözött Pestre, ahol szük kis bérelt szobájában a legigénytelenebb életmódban, de irigylésre méltó kedéllyel dolgozott míg el nem készült nagy műve.
Az első kötet, amely Udvarhely-széket mutatja be, 1868-ban jelent meg. Utána jöttek sorban: 1869-ben a második (Csik-szék) és a harmadik kötet (Három-szék), 1870-ben a negyedik kötet (Maros-szék), 1871-ben az ötödik kötet (Aranyos-szék) és végül 1873-ban a hatodik kötet, melyben a Barcaságot irja le.
Bizonyára parlamenti elfoglaltsága miatt jóval később, 1889-ben jelenik meg "A Székelyföld leirásá"-t kiegészitő utolsó nagy munkája "Torda város és környéke" cimen.
Életművének elismeréseként 1887. május 17.-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választja.
1888. március 5.-én tartja székfoglaló beszédét, "A székelyek származásáról és intézményeiről" cimen.
.
Amig Orbán Balázs faluról falura járt, lassan-lassan oldódott a belső politikai hangulat, de egyáltalán nem abba az irányba és nem azzal a tartalommal, ami őt, mint Kossuth buzgó hivét és az emigrációban harcostársát kielégitette volna. A Bach korszak után a császári alkotmány helyreállitására tett megalkuvó kisérleteket gyanakvással figyelte. Amikor 1863 júliusában Nagyszebenben "tartománygyűlést" hivtak össze, Orbán Balázs lelke megtelt keseruséggel mert felismerte a rendezők behódoló szándékát. Végképp felháborodott amikor értesült, hogy Fogarasi Mihály gyulafehérvári római katolikus püspök is részt vett ezen a "nemzetáruló" gyűlésen. Felháborodásának azzal adott kifejezést, hogy kilépett a római katolikus egyházból, és 1865-ben áttért az unitárius vallásra.
Személyiségének fennköltségét mutatja, hogy nemcsak ellenállni és dacolni tudott, de kész volt nagylelkűen megbocsátani is, különösen ha népének ügye, érdeke, valamint az erkölcsi példaadás azt megkivánta.
Elsőizben Marosvásárhely választja országgyűlési képviselőjévé, 1870-ben. Majd 1872-1881 között Székelykeresztúrt képviselte, ahol azonban az új választáskor a kormánypárti jelölttel szemben veszitett, amit kedvelt székely népének hálátlansága láttán maga is megkönnyezett.
A keresztúri választókat maga Kossuth is hálátlansággal vádolta egyik levelében. Orbán Balázs viszont a súlyos bántalmat azzal viszonozta, hogy ötszáz forintos alapitványt tett a székelykereszturi unitárius gimnáziumnak azzal a megkötéssel, hogy ennek kamata évente a legjelesebb tanulónak jusson, nemzeti és vallási különbség nélkül.
Keresztúri kudarca után Berettyóújfalut képviselte a törvényhozásban, de szive továbbra is szülőföldjéért dobogott, amelynek rejtett zugaiban felkutatta, történetét kiszinezte, amelyet hálátlanságában is zöldnek látott, s kenyérrel adta vissza a feléje dobott követ.
Végrendeletében is haza gondolt: "Családdal nem lévén megáldva -irta- a magyar népet tekintem családomnak, s azt kivánom főörökösömnek tenni". Tövisi, szombatfalvi és szejkefürdői vagyonát közcélokra hagyományozta.
Orbán Balázs 1890. április 19.-én halt meg Budapesten, a parlamenti ülésszak alatt. Családi birtokán, a Szejke forrás feletti hegyoldalon temették el. Kopjafával megjelölt sirkertjéhez székelykapuk sora vezet, ami a Székelyudvarhelyre menő országútról jól látható.
Az Erdélyi Unitárius Egyház az évente Szejkefürdon megrendezett Unitárius Egyetemes Találkozó keretében, sirjának megkoszorúzásával rója le kegyeletét nagy fia, a legnagyobb székely emléke előtt.
2007 március 29.
Szabó László
|
|
